Együgyü mese

És kérem, a poéta egyszer

Egy lányba szeretett beléje:

Mivel szerinte a leánynak

Vulkán-tűz égett a szemébe.

Mivel szerinte a szemébe

Május forró viharja égett: -

S fehér szoknyácskák suttogása

Töltötte bé a messzeséget.

És nézte, messziről sokáig -

Bolyongva eltünő nyomába:

De szólni nem mert a leányhoz,

És szólni nem tudott, hiába.

Mert a leány előkelő volt,

Míg a poéta senki, semmi:

“Tehát” - gondolta a poéta,

“Tehát gazdaggá kéne lenni”.

A gazdagsághoz persze pénz kell,

A pénzt, azt ingyen osztogatják: -

Kár, hogy kinek van már, csak annak:

Ezt másképp úgy hívják: kamatláb.

Kinek még nincs, próbál szerezni,

Ezt úgy hívják, hogy: pálya, pálya.

És abból áll, hogy minden ember

Amit csinálhat, azt csinálja.

A poéta is hazament hát,

Kötetnyi verset írt meg ottan:

A szerkesztőnek küldte őket

És aztán éhenhalt nyugodtan.

Később a versek is kijöttek:

És lett belőle szörnyű lárma,

“Expresszionizmus”-t emlegettek,

“Új iskolá”-ról szólt a fáma.

Továbbá jött egy ifju stréber,

Ki abszolvált poétikából:

Ez könyvet írt felőle gyorsan,

Amelyben mindenről “beszámol”.

A könyvben az volt, hogy a versek

Egészen újak: “felfogás”-ban,

De tűz, erő van bennök annyi,

Amennyit nem találni másban.

Továbbá ő reájött arra,

Hogy panteista volt a költő: -

Az nagy dolog, a panteizmus,

Csudálja három emberöltő.

Végül tehát kimondja bátran,

“Uj korszak”-kal állunk mi szembe;

- És mindenfélét még: a többi

Valóban nem jut már eszembe.

A könyv nagyon szép volt: a tisztes

Professzorok mind hasraestek;

Az Akadémia találta

A pályadíjra érdemesnek.

Ezért oszt’ tanszéket kapott az

Ifjú az univerzitáson:

Ott tizezer forint a gázsi,

Lakbér külön van, kérem’ásson.

Mikor már rendbejött egészen

És minden dolgok megfeleltek:

Megtudta lakcímét a lánynak,

Kit a poéta énekelt meg.

A leány elég jó színben volt még,

A versekkel meg egybevágott:

Kis képzelettel bárki még úgy

Foghatta föl, mint egy virágot.

Házasságuk elég boldog volt:

Aminthogy meg is érdemelték.

- Két gyermek származott belőle,

Ezeket szépen fölnevelték.

Az egyik mérnök a vasútnál: -

Már főnök is lehetne félig: -

- A másik az irodalomban

Árul el hajlamot, beszélik.

Egy újság némi átirással

Már két verset közölt le tőle,

Az apja tanittatni fogja,

Talán valami lesz belőle.