EH, MIT GYÖTÖRTÖK!

Eh, mit gyötörtök részletekkel!

Mért járjak taposott úton?

Hisz hogy csöpekből áll a tenger,

Sejtekből a test - rég tudom.

Mint katonák hogy sorakoznak

S fegyelmezvék az atomok,

Csínját-bínját a csillagoknak,

Melyik hogyan kering, forog.

Hogy mily kimért, szabályos minden,

Unalomig ismétlitek,

S hogy minden eme roppant színben

Milyen szükségképen rideg.

Ah, mily sivár hideg-rideg tan,

Filiszterszagu, pórias!

Nincs semmi nagyszerű, szokatlan,

Minden oly gondolatias.

Nincsen csoda! Hisz fölségsértés

Ilyenre még gondolni is;

Száműzitek a fönnenérzést,

Bolond, ki még eszmékbe hisz.

S aki megsérti fizikátok,

- Eretnek is ép így lakolt -,

Kiközösítő, súlyos átok

Lesújtja a vak lázadót.

A farizeusok nyomába

Léptek a szadduceusok:

Az istenárulókra gyáva,

Gaz istengyilkosok.

Őseitek az Ember testét

Verték hajdanta szöggel át:

Vágytok ti, - akik ezt keveslék -

Megölni a lelket magát.

“Ó, nem elég burkát megölni!

Az a lélek most is kisért.

Az ifju agyba kell betörni,

Kitépni a szellemgyökért!

Megölni a lélek fogalmát,

Ne maradjon sejtelme sem...”

Így készítik elő hatalmát

A förtelemnek csöndesen.

“Anyag az egyetlen valóság,

És tétlensége az erő;

Vak súlyok egymást lökve tolják:

S az emberész az eredő.”

Az anyag így gondolkozik hát?

A sár dicső eszmékre visz?

Nem vak a por s nem durva korlát!...

De mondok én még többet is:

A szó erő és test az íge,

Egészben él csupán a rész,

Van itt mindennek színe, szíve:

Lélek a por s az anyag ész!