Éhszomj

Mint anyja emlejétől elvált

gyermek az ős tej drága kincsét,

szomjazom én, világtól elzárt,

az eleven világot ismét.

Mert szép a világ, úgy találom

s a rút csupán a szépnek árnya;

mert szép a világ, mint egy álom,

mint egy istennek hajnalálma.

Mint a lázárok szeme lakzin

ha zúg az élet körülöttem,

tágul a szemem héja kapzsin

s érzem, hogy nem régen születtem.

Csontom ős csont, de vérem új nedv,

az tanít sírni és nevetni,

s kedv támad bennem, érzem, új kedv

verseket írni, lányt szeretni.

Betelni mindenféle borral,

letépni minden szép virágot

és szájjal, szemmel, füllel, orral

fölfalni az egész világot.