Ó el ne ítéld...

Ó el ne ítéld azt, ki élte végén

sötét szemekkel, búsan áll eléd,

és tétovázó kézzel eltakarja

ledőlt világát, hitvány szégyenét.

Az ő szívében is volt fényes oltár,

mely egykoron szent lánggal volt tele:

nézz a szemébe mélyen, résztvevően,

s a hűlt hamun együtt zokogj vele!

De hogyha lelsz olyat, ki csak hivalgott,

kinek világa meddő volt s kopár,

ki sose küzdött és sosem bukott el,

kié sosem volt az ürömpohár,

ki a szemét nem is gyújtotta lángra,

s nem látta hunyni hűlt zsarátnokát:

nézz jéghideg tekintettel szemébe,

emeld fel a főd - büszkén menj tovább!