Elégia [2]

Szívem, e nagy és bánatos gyerek

Játékait elúnja néhanap,

A bábuk és rímek nem kellenek

S kemény neki a régi vaskalap

És untató a sok öreg remek

És semmi új az ódon nap alatt...

Szívem, a nagy és bánatos gyerek

Gügyögve szól magához, ideges,

Minek e sok, idegen emberek,

Az alkony és a hajnal mit keres?

És minek a világos, víg delek

És minek a magányos éjszakák?

És minek minden, ó minden minek,

A bús napok, ez elhagyott tanyák?

És tűnnek társak, tavaszok, telek

S tünődve sír szívem: emlékszel-e,

Hogy Anna is volt és játszott veled?

Hogy Anna is volt s játszottál vele?

Emlékszel-e, hogy Anna szőke volt,

Emlékszel-e, hogy Anna teste rózsa,

Emlékszel-e, hogy mint szerette volt,

Ha sírtál és ha verset írtál róla?

Szívem, a nagy és bánatos gyerek

Zokogva kérdez és nem felelek.