Elégia [4]

Sírt keresek most a temetőben,

Hol egy öreg cimbora pihent meg,

Kivel régi, boldogabb időkben

Gyakran jártuk ezt az ősi kertet.

Május volt a földön és szívünkben,

Dúdolt bennünk könnyű, enyhe mámor,

Muzsikált a szentek hegedűje

Eljövendő szebb és jobb világról.

Úgy ujjongott lelkünkben az élet,

Sírok ormán az egekbe rontott,

Vágyaink a kikeleti fényben

Kigyulladtak, mint a csipkebokrok.

Most ő némán fekszik, karba kézzel

S várja, hogy majd én is idetérek,

Míg fejemre ráhajol az éjjel

S szállanak a szürke denevérek.