ÉLETBÉREM SÍRVA PANASZLOM

Életbérem sírva panaszlom,

Be csúfolós, kicsi:

Kétes dicsőség, kétes asszony,

Nagy harcok helyett aggos várás,

Akarat helyett tétovázás

S morzsái a dukált aranynak.

Pedig most kellene lobognom,

Úgy szalad az időm,

Szabadult vágyak, finom otthon;

Utak, csókok most kellenének,

Kevés vers és nagyon sok élet

Káros multamat engesztelni.

Nem maradok ez életbérnél,

Sovány és megaláz:

Mylitta, ha tán visszatérnél

Kegyesen a kegyetlenségre,

Talán nem volna soha vége

Annak, amit nagy-gyáván kezdtünk.

De fogjon meg akármi rontás,

Csak életes legyen,

S ne jöjjön a magamba-omlás,

De életem a vágy megűzze:

Fut az időm és én a tűzbe

Vágyom, ki éltetett, hivott, ki megcsalt.