ÉLETFILOZÓFIA

Én is örömre születtem

Arkádia berkében,

Rózsapárnán szenderegtem

Cypris ambrás ölében.

Az aranyszázad istene

Pásztorai közé kene.

Ah, de mint az aranyvilág,

A rózsakor elrepül!

Olympusra más isten hág,

S Dodona berke dördül.

Elvirít a szép kikelet,

S véle a hesperi liget.

Az enyém is elvirult már!

Pályám vége közelít;

Hol a gigászi Örök vár,

S chaoszában elmerít,

Mint egy cseppet az óceán,

Mint egy sóhajtást az orkán.

Légyen álom, légyen bíró,

Bátran megyek elébe,

Mint egy elfáradt utazó

A vadon enyhelyébe.

Mert ha bíró: nem furdal vád,

Mert ha álom: nyugalmat ád.

Ember voltam, csak gyarlóság

Létem fényes bélyege,

Ha virtusom nem hiúság,

Forró vérem melege,

Ha szívem nemesebben vert:

Önmagában méltó bért nyert.

Sírjak-e, hogy életemet

Jól használni nem tudtam,

S legkiesebb ösvényimet

Álmodozva folytattam?

Ha ezt újra elkezdhetném:

Ismét a múltat követném.

Az ifjúság örömeit

Lelkesedve öleltem,

De szívem szebb ösztöneit

Soha bé nem tölthettem.

Ithakám partját elértem:

S ah, hazámra nem ismértem!

Úgy éltem, hogy életemet

Visszaélni ne bánnám,

Úgy éltem, hogy életemet

Végezni ne fájlalnám;

Megcsókolgattam rózsáit,

Megizzadtam vaspályáit.

Láttam a mosolygó tavaszt,

Láttam az égető nyárt,

Láttam minden időszakaszt

S minden földi láthatárt:

Ha örök időket élnék,

Ezeknél többet nem érnék.

Tűnő éltem rövidségét

Én tehát nem siratom,

S a jövendő kétes képét

Előre nem borzadom,

Minden kornak van istene,

Nem zúgolódom ellene,

S kebelemben marasztom.