Életharmónia

Keserüt nyeltem, ah, gyakorta;

De jött rá mindig édes iz.

Nem minden könnyem hullt homokra...

Szerettem is, szerettek is.

Ha beborult az ég felettem

S a föld sivár lett és hideg:

Ragyogó lányszemekre leltem,

Kebelre, mely forrón piheg.

Innen van az, hogy dalaimban

Napfény üz síró felleget,

S pajkos szellő enyelgve illan

A méla szív-romok felett.

Jó sorsom a fényt és az árnyat

Bölcsen felosztá, rendezé.

Nem ölt meg bennem semmi vágyat,

Örömem’ unttá nem tevé.

Ha kell szenvedni: készen állok.

A fájdalom még sírni hajt;

És látva ezt a szép világot,

Még felkiáltok: Édes élni rajt’!