ELFÁRASZT A VÁRÁS

Siratom, hogy sokat szóltam,

Biztattam és eligértem,

Mert járnom kell

Most bénán is, csúszva térden.

Járni, tenni, igazolni

Hiveknek tett hűség-esküt,

Fölemelni

Minden elém-dobott kesztyüt.

Élni, mintha kedvem volna,

Igérgetni úgy, mint régen

És gyűlölni,

Ki már nem is ellenségem.

Már békülnék, megbocsátnék,

Hogyha nékem megbocsátnak,

De tett eskük

Unszolnak és nem bocsátnak.

Lázat, mely meghalni sem hagy,

Csillogást, mely lankad, restül,

Be itt hagynék,

Ha szabadna, mindenestül.

De ki kérdez, választ várjon,

Ha nem is kell már a válasz.

Választ várok

S ez a várás úgy elfáraszt.