Élő halottak

A kertben járnak és körben topognak,

Mint kihalt bolygók, össze-vissza mind,

Tekintetükben rég lement napoknak

Halvány visszfénye imbolyogva int.

Nem ismerik egymást, csak néha kérnek

Egy kis tüzet és mennek már tova.

Az unalomnak és a feledésnek

Szitál lelkükbe szürke zápora.

És vannak, akik vígan kurjogatnak

S nótát harsognak s torkukon a hang

Olyan, akár a félrevert harang.

És vannak, akik az örök enyészet

Szemébe néznek és várják a véget,

Akiknek fáj, hogy ők még ittmaradtak.