Elődeim emberségéből

Keményen éltek ők,

Kereskedvén a vassal,

Dolgoztak verejtékkel,

Éjt egybetéve nappal,

Raktak garast garasra,

Szereztek házat, telket,

Maguknak nyugodalmat,

Nekem független lelket

Az én elődeim.

Kenyerem mindíg megvolt,

És nem egyszer kalácsom,

És kevés küszködésem

És soha adósságom.

Mikor a léghajósnak

Nincs homokzsákja semmi:

Könnyű magasra szállni

És poétának lenni,

Görnyesztő gond híján.

Én mindent készen kaptam

Áldott elődi kézből,

Éppen csak a szivárvány

Hiányzott még az égről.

Vén vasoszlopokra

Szivárványként feszültem,

Egemet ők tartották

Mohosan és derülten:

Nincs semmi érdemem.

Ó, ritka költő-sors ez!

Látom: körös-körül

Az író-becsületre

Mily sok súly nehezül.

Érdek-csapdák között

Hogy kell haladnia,

Jó, amikor nem kell

Lelkét eladnia

Darab száraz-kenyérért.

Ó, ritka költő-sors ez!

Intem is magamat:

Míg van vas-tartalékod:

Becsüld meg sorsodat:

Magam emberségéből

Én senki-semmi lennék,

Vasnak és verejtéknek

Dícséret és dicsőség.

Dícséret és dicsőség.