ELŐRE.

Kiütve a zászló...! alája

Hazám hőslelkű gyermeki!

Kiütve a zászló... de most nem

Békés szellő lebegteti,

Hanem mintha megsértve volna,

Haragosan csattog, lobog;

És rajta érkező csatáknak

Viharja ver vérszín habot!

Ti tudtok víni, győzni, halni,

Apáitok példájakint;

Megbánt az, aki jog- s hazáért

Véráldozatra nógat, int.

Hisz a héja is megverekszik

Rövid lakásu fészkeért.

E földbe ősi nemzet-éltünk

Terebély fája vert gyökért.

Mi szép szabad hazában élni,

S meghalni érte bátoran!

A harc hevétől izzó szíven

A halál gyorsan átsuhan.

Nincs fájdalom...! s a hős kebelnek

Végső, nyugott eszmélete:

Derült esthajnal, mely a pálya

Végén aranylángot vete.

Sok édes gyermek él e honban,

De háromannyi mostoha!

Kik rég szedik rá a Judás-pénzt

S eladták vón’ innentova;

Akikben küzdő nemzetünkre

A tíz csapás nehezedett.

Mihez kaptok most! mit reméltek,

Ti háládatlan gyermekek?

Kiütve a zászló...? Csatára!

Ti még jobban, mint amazok;

Mert rajtatok vérrel lemosni

Oly sok szennyfolt van és mocsok!

Csak úgy lesz minden elfeledve;

S e vérfördő után lehet

Az irtózás rángalma nélkül

Szorítni véletek kezet.

A harcmező szent föld tinéktek,

Örűljetek: hogy alkalom

Nyilt éltetek oly sok bűneért

Halhatni hősen, szabadon!

Csak ugy lesz minden elfeledve, -

Sőt, híven ápolt sírotok

Felett, a jó emlékezetnek

Szózatja is hangozni fog.

Kiütve a zászló...! alája

Hazám hőslelkű gyermeki!

Ne engedjétek a magyar név

Hirét megszégyeníteni!

Hisz a héja is megverekszik

Rövid lakásu fészkeért.

Hagynátok e földet? hol ősi

Éltünknek fája vert gyökért!