ELSŐ AENIGMA

Jelentem versben mesémet,

De elrejtem értelmemet;

Kérem édes szeretőmet,

Fejtse meg nékem ezeket:

Minap én úton jártomban,

Láték két hattyút egy tóban,

Hogy volna csendes úszásban

Együtt lassú ballagásban.

Gyakran egymásra tekintnek,

Kiről kitetszik szerelmek,

Egymáshoz való jó kedvek;

Hasonlók, mindketten szépek.

Hogy így együtt szerelmesen,

Ők úsznának szép csendesen,

Azonközben nagy sebesen,

Egy keselő csalárdképpen

Rájok menvén, az egyikét,

Körme között az szebbikét

Elkapá, foggatá szegént,

Mint szeretőt, kedve szerént.

Látván társa, bánatjában

Rív keserves kiáltásban,

Széllyel ballagván az tóban,

Nem tud, medgyen nagy bújában,

Mert látja társától váltát,

Látja maga özvegy voltát,

Bújában elszánta magát,

Óhajtja már csak halálát.