Ember a mezőn

A mezőn egy ember hever

és ez nem olyan víg mező

amilyen azelőtt szokott

lenni, és máshol, a mező:

mert itt füstöt evett a fü

úgyhogy a nyugvást kereső

még kormosabb lesz tőle, bár

ugyis ép elég kormos ő.

A mezőn egy ember hever;

de ez nem olyan víg legény

amilyet máskor visz vigabb

mezőkre melegebb idény,

mert ősz van és talán azért

hagyta el a várost szegény

hogy föllógassa élete

rongyát az első fa göcsén.

Ugy hever a sáros fü közt,

kormos fü közt, hogy látni, már

nem bánná, nőne rajta át

a fü, és ő is lenne sár

s gázolná a kormot bele

minden láb ami arra jár:

egy kissé több vagy kevesebb

a szennyből, mindegy volna már!

A mezőn egy ember hever...

Testvér, milyen jó lenne ma

melléd feküdni és veled

sírni, hogy minden ily csunya!

Óh bár fordulna ki a Föld,

alólunk, s mint a rossz anya,

lökne el, hogy vak életünk

az üres égbe hullana!