Ember, állat

Egy lovat vert egy ember a Tiszánál,

Szelíd sömlyék közt, borús ég alatt.

Szegény, vert állat nyerített s a száján

A hab fehérlett és a gondolat

Az ember vak agyában csak derengett.

Szegény vak ember, míg te egyre verted

Szegény lovat, én sírtam tehetetlen

S az égre, földre néztem és kerestem

Az Istent, aki jó, aki hatalmas,

A megváltásra gondoltam. Kereszten

Halt Krisztus. S győz az ostor, dárda, kardvas.