Emlék-áldozat

Büszke gonddal ápolt kert virágait ha

Dallal árjadó szűm bokrétába fonta,

Szende vadvirágát a szabad mezőnek,

Pásztorlányka, mért ne tűznélek közéjek?

Néked a természet volt kertész helyében,

Kebeledbe érzést önte a nagy Isten

S bár rövidke perc volt, amíg boldogítál

Nem tudom, másoknál hátrább hogy mit állnál.

Óh, hisz a boldogság mindenkor rövid csak,

Legszebb perceink, mik legjobban rohannak.

Hervad a tavasz is, ám méltó, ha dalt vár

S őt megénekelni a pacsirta eljár.

Szép tavasznapom volt kebled, drága lányka,

Bájihoz e kis dal légyen a madárka.