EMLÉK

Apró, kemény kontyú ángyom

réz-homloka fénybe cikkan,

réz-hajlással földet érint,

búzát kötöz csörögve a nyomainkban.

Ki kél pergő, könnyű hintón?

Arany haja sétál, mászkál.

Mi mint búza s ő pirosló

napernyővel, mint a pipacs, fölöttünk száll.

Ángyikám mint rézből öntött,

áll a zizegő mezőben.

Por lombjai hajladoznak.

Bogár szemén piros villog eltünőben.

Majd áttetsző krumpli gőzlött,

hűtötte a csendes este.

Ángyom sóhajtott s elvillant

a sűrűlő szürkületben még egy fecske.

S jóéjszakát szólt a szalma.

Jószágaink cirpelgettek

s jószágunk volt a föld, az ég,

a tücsköknek a csillagok felelgettek.