EMLÉK

Ömledező csermely, s te szelíd berek, árjai mellett,

És te kies hajlék a berek árnya között,

És te, ki ott lebegél hajadat koszorúzva virággal,

Itt eped a költő, barna leányka, feléd.

Egykoron ah dalain ha borongó kénybe merűltél,

S májusi harmatként reszkete könnyed elő:

Ajkaidon ó zengd ki nevét, ó zengd ki sohajtva,

S hab, berek, és hajlék zengeni fogja veled!