Emlékezem

Lágy szellő leng a kerten át,

Meglebbenti az orgonát

S a libegő, zöld levelek

Halkan susogni kezdenek.

Ki érti meg beszédüket?

Fekete könyvet forgatok

Benne egy porladó levél. –

Az orgonáról van letépve,

De nem figyelhet, mert halott,

S a suttogásból mit sem ért.

...Szomorú csendes lányka tépte,

De régen volt már s ő sem él:

Tavaszt, virágot itt hagyott

És szótlanul a sírba tért...

Fekete könyvet forgatok

S a múltak árnya megjelen

Itt sétáltunk mi csendesen

Az illatos, zöld kerten át,

Így suttogtak az orgonák...

Emlékezem... Emlékezem...

Fájó szívem

Csitítom;

Elfeledni

Nem bírom,

Előttem áll, emlékezem...

Selymes haja,

Kék szeme,

Csengő szava

Szép zene...

Még hallom csöndes éjeken!

Angyal volt ő,

Drága, jó,

Tiszta volt ő,

Mint a hó

Előttem áll, emlékezem...

Fehér, mint a

Liliom, –

Elfeledni

Nem bírom!...

Emlékezem!... Emlékezem!...

Annyi seb újul, annyi régi!

Felszakad fájó zokogásom,

Sírok az örök elmúláson, –

De aki meghalt, meg nem érti.

Nem tudja: mi fáj idebenn.

Ő alszik, némán, hidegen,

Mint hervadt levél, hervadt álom,

S ha kérdezem, nincs felelet.

Olyan vagyunk, mint

Két levél:

Egyik meghalt,

Másik él...

Másképen ez már nem lehet!...

Langy szellő leng a kerten át,

Meglebbenti az orgonát

És susognak a levelek.