EMLÉKKÖNYVBE.

Több éve már, hogy nálam van e lap,

Több éve áll ott pusztán és fehéren,

Csak olykor hullott egy-két könyü rá,

Oh titkos érzés, hő vágy, szűz szemérem!

Világba’ járván, most bátrabb vagyok,

Elmondhatnám, hogy híven emlékszem rád,

Elmondhatnám, mit szenvedett szivem,

S mit híven őrzök, szenvedésim titkát.

Emlék köztünk ne puszta szó legyen,

Ha nem lehet oh bár egy boldog óra:

Támadjatok föl régi könnyeim,

Egy percre még, emlékül, búcsuzóra.