EMMIHEZ

Emmi! nékem sem fedi szívemet jég.

Láng az éneklő, heve forr dalában:

Ömledő bőség, magasabb csapongás

Önti ki lelkét.

Aki vért zengett s haragos Scamandert,

Aki a zordon Rhodopén parancsolt

Kőnek és vadnak s Rhadamanth kezének:

Hév szerető volt.

Dirce zengőjét, ki Olympiának

S Peliont égig ragadó gigásznak

Harcait dörgé: szerelem dagasztá

Cypris ölébe’.

S azt, ki ezt mérész utain követte,

S büszke reptével ragyogóbb vidékre

Hívta Rómának koszorús leányit,

Gratia szülte.

A lyrát felkent kezek érdekelték.

Húraim gyengék magas égi hanghoz,

A szelíd Paphus kiesébe’ nyögdel

Lesbosi hárfám.

Jer, vegyűlj hozzám epedő szavaddal,

Édes esdeklőm! öröm-ömledéssé

Olvad e bús dal, s koszorúzva dűlök

Gyenge öledbe.

Énekeld Charist velem és Diónét!

Ahol e kettő mosolyogva múlat,

Ott az ég, s minden kegyes Istenével

Harmoniát zeng.