Én Istenem

Nekem te nem vagy messze, égi bálvány,

Siketen, zordon trónoló Nagyúr,

Előtted állok én kifosztva, árván

És boldogan, ha ég viharja gyúl.

A földiek nekem nem ártanak már

S az égiek testvéreim nekem,

Viharodnak palástját áldva add rám

S villámodat érezzem szivemen!

Ó, gyújts ki engem, mint szent jegenyédet,

Hogy égve égjek s a mély éjszakát

Mint áldozati láng ragyogjam át.

Mert égve égni: ez a földi élet

S beléd hamvadni boldog epedőn,

Mint kísértet hajnalkor temetőn.