Én költő vagyok

Én nem szerettem magamat soha,

Én magam ellen sokszor elkövettem

Merényletet. Egy golyó megmaradt

Két borda közt. Egy tavasz-reggelen,

Fiatalon, borúsan szántam én ezt

Magamnak s most velem a sírba jön majd.

Én szerettem a nagy emberiséget

Sok kis komisz embernek ellenére

És szerettem a fákat, füveket,

A madarakat, csillagot, virágot,

(A csillagok az ég virágai)

És szerettem az Istent, aki egyszer

A feszületről hozzám lehajolt

Egy régi estén egy öreg kolostor

Imádkozótermében. És szerettem

Édesanyámat, aki régi szentek

Szelídségével a dühös világ

Ellen kivédett mindig. Magamat

Nem szeretem, mert én bűnös vagyok,

Mert én az életet nem akarom,

Csak egy a vágyam, egy az életem:

Dalolni és álmodni mindörökkön

Örökké. Ámen. Én költő vagyok!