ÉN KÖLTŐ VOLTAM

Az emberöltő, mit a test leélhet,

a lélek vágyainak oly kevés.

Mámorral és haraggal zúg az élet

és fáj az álom s fáj az ébredés.

Mi szenvedés a testnek, azt a lélek

el nem felejti lent a föld alatt...

Minden dalomban lelkem énekeltem:

én költő voltam teljes életemben!...

A testem oly törékeny és felejtő,

száz púppal terhes, romlott és avult.

Mióta itt van, csak a rosszra vágyott,

mindég rosszabb lett, sohasem javult;

s ha napfényben ég is az epidermis,

de haj, halálba mártva a belek...

Minden dalomban lelkem énekeltem:

én költő voltam teljes életemben!...

Mért bántotok most, hogy az alkonyégen

a lelkem egy kis nyugalmat talált!

Hogy testemben, mint üvegbúrán által,

oly tisztán látja szemem a halált!

Mért sajnáljátok tőlem, ami földi,

hisz dicsősége porbul porba száll...

Minden dalomban csak ezt énekeltem:

én költő voltam teljes életemben!...