Én mindíg temetek

Én mindíg temetek.

Temetem a tegnapomat,

s azt, ami most van, a fénykarikát, mi

táncol a tollamon, míg szivem szavára

eleven lehemmel lélekzem e verset.

Temetem a jót, a rosszat, örökké,

régi ruháimat, régi világomat,

fiam játékait, pólyáját, mit a moly

rág a padlás zugán, elhangzott szavakat,

élőket, holtakat,

vissza sose térő, még élő lázakat,

mindent, ami rohan, illan körülöttem.

Annyi bánatom van, amennyi örömem.

Annyi halottam van, ahány pillanatom.

Kertemben nyílnak, hervadnak a rózsák.

Én mindíg temetek.