Ó, ÉN NEM A HALÁLT...

Ó, én nem a halált átkozom!

Szent a Halál!

Én nem felejtem el soha egy halott drága arcát!

Mosolygott.

Körülte a tubarózsák túlvilági illata énekelt,

S a gyertyák lángját már túlvilági fuvalmak lengették,

Régi halottak jöttek el az új halotthoz,

Ők öltöztek a gyertyaláng kis sárga palástjaiba,

S hajlongtak a holthoz, szólongatták,

Oly nyelven, melyre az Élet durva füle süket,

Oly nyelven, mely testetlen illatú olaj mindama titkokra,

Melyeket az Élet harcából túlvilágra visz még az elszálló lélek,

Olaj a Szerelem sebeire, melyeket árulás tőrei döftek lihegő éjen,

S kenőcs a sebekre, melyeket önfeláldozó munka tört a Szeretet kezein.

Begyógyulnak a sebek,

S a lélek vígan kél tova, túl a roppant tereken,

Hol az Orion aranysörénye mellett

Nézi egymást a Sziriusz-szemű Eb

S az Alderán-foltos homlokú Bika.