Én öngyilkos leszek...

Én öngyilkos leszek...

mondom kesergőn.

Csak nézzen rám valaki görbe szemmel,

úgy felkötöm magam a városerdőn,

vagy revolverrel, mint sok más nagyember.

Akkor aztán sírhatnak miattam,

leragadt szemmel, sárgán, mélyen alszom,

rózsák között, kék fátyolokban arcom,

s ha hívnak is, nem szólok sohatöbbé.

Az ostorom, csigám örökli öcskös,

a bélyegkönyvet valami közömbös,

a kisszínházam a kicsi hugom,

vagy egy parasztfiúcska, mit tudom.

Úgy elmegyek, hogy aztán sose látnak.

Csak kiskabátom kérdi reggel: hol van?

Úgy itt hagyom ezt az egész világot,

amelybe annyit, ah annyit csalódtam.

„Szegény fiú” mondják majd hangtalan,

„egy pici angyal felrepült az égbe”,

s egyszerre roppant sajnálom magam,

s én is szepegve suttogom: „Szegényke”...