Ének a fiatalokról

Ámulnak ők és fölnevetnek,

előre néznek, hátra néznek,

és visszafordulnak tünődve,

mert még nem értik az egészet.

Mostan lepődnek meg először,

magasba vont, sovár szemölddel,

föl-föltekintenek az égre,

ahol a hold tányérja zöldel

és a nap vöröslik a zeníten

és csillagok szelíden ülnek,

szemükben eleven görögtűz,

hétköznapon is örök ünnep.

Úgy járnak itt e gyatra földön,

melyen csupán por és kopás van,

úgy járnak itt e vén világon,

mint egy frissen-festett lakásban.

Nézd, hogy figyelnek, hogy rajongnak,

mikor eszed már unva fontol,

csodát remélnek egy levéltől,

egy hírtől és egy telefontól.

Mondd ezt velem: tudatlan árvák,

mondd: lelkük új és tiszta-hős még,

mondd ezt velem: szegény bolondok,

glória nékik és dicsőség.