ÉNEK A PESTI LIGETRŐL

Kimentem a ligetbe újra

Hosszacska távollét után,

Hogy lássam: fűve, berke, útja

Minő hatással lesz reám.

Annak találtam most is, ami,

(Régóta búvom, s eleget),

Úgy összeillünk párosan mi:

Kopott ember, kopott liget.

Már útja is (kettő viszen ki)

Zilált kedélyhez jól talál:

Az árnyasabbat sok nép döngi,

És bűzös mint a döghalál;

A másik szép, de hő sugáru,

Oldalt paloták és - romok,

Kevély, nagy boltokban zsibáru,

S dűl Rákosról be a homok.

Ki a korral szeret haladni,

Vasútra váltja fel magát,

S örül, ha van hely felakadni

S úgy lógni ott, mint egy kabát.

De én rozzant szekérre űlök

Tized magammal (a baki

Trónt nem igénylem) - és repűlök

Hogy a velőmet rázza ki.

Ott, a kapun kivűl, leszállunk,

Illet szerénység mindenütt, -

Szerencse, ha - míg bétalálunk -

Egy fényes hintó el nem üt.

Benn, összevissza, minden sarkon

Kintorna, koldus, bűn, nyomor;

S hogy örömünk teljék a parkon:

Jó legyen a fül, szív, gyomor!

És mégis, a liget nekem szép,

Valahogy a lelkemhe’ szól,

Ha elbolyongok félre, messzébb

A köznép tolongásitól;

(Nem az egy-ingre vetkezettet

Értvén csupán e név alatt:

Köz nép az is, mely toilettet

Fitogtatván, körben halad.)

Szabadság - és hogy biztos szárazt

Érzek, hat így rám; hogy e kis

Ligetből (bár maga kifáraszt)

Mehetnék a Tiszáig is!...

Keletre, mint a berki szellő,

Mely a lombok közt rést talál...

Keletre, mint az égi felhő,

Mely ott egy kedves sírra száll.

Szabadság - amelynek nevében

Tűröm, ha víg pünkösti nép

A „rendet” elnyomtatja szépen,

S le is fekszik, ha fűre lép;

Hogy itt nincs tábla, tilalomfa.

Vagy ördög hajt rá, ha van is;

Hajrá, fiúk!... ifjú koromba’-

Úgy tettem volna magam is.

Laptával ott kemény „bolhákat”

Oszt és kap egy sereg diák:

Itt „cica-játékot” találgat

És bámul e német világ;

Azt gondolom: a liba-pázsit.

Már nézem is: hol a ludak?

S a tó körűl a kép vonásit

Bevégzi néhány hattyu-nyak.

Egyszóval, én e ligetecskét

Így is, ahogy van, szeretem;

Örömmel töltöm itt az estét,

Egész majorság ez nekem,

(Más nincs is a kerek világon.)

Itt látom az év szakaszát,

Mikor hajt rügy, levél az ágon,

Mikor pendítik a kaszát.

Az ég itt nem pár négyszeg ölnyi:

Holnapra könnyű az időt

Nagy-biztosan megjövendölni,

(Emlékszem, egyszer már betölt).

Van nádas itt, van bucka, posvány, -

S talán azért is szeretem,

Hogy amint csínosul, kimosdván:

Húsz éve már, hogy követem.

Mert nem varázs-ütésre épült,

Mint túl ama pompás sziget:

Ott lestem, amint lassan szépült,

A változást mindeniket;

S egy megnyesett, vagy megporondolt

Ösvény, beültetett ugar,

Nekem az mind új-új öröm volt -

De ez nem történt oly hamar.

Most sem marad el, ami késik,

„Szirtet kivölgyel sűrü csepp,”

Már eljutánk az öntözésig,

De sárgaságban vész a gyep;

Jut majd talán ez úti sárból

A fűnek is egy korty ital,

Hogy felzsendülhet a kopárból -

Megéri, aki fiatal.

Engem bozótja, gazza nem bánt,

Mert a gyom is természetes;

Nem is szidok tanácsot, kormányt,

Ha útam kissé szemetes;

Tudom, hogy itt az ősz, ha lábam

Alatt megzördül az avar,

S nyomot vesztek a sokaságban

(Csak a szó lenne több - magyar!)

Természetet s magányt keresvén

Fel nem söpört falevelen,

El-elvisz egy kalandor ösvény

A „rengetegbe” (képzelem);

Hol fű, fa zöldebb, - annak selyme

Nem törle annyi csizma-port,

Ennek se hántá buta elme

Kérgét le, vagy részeg csoport.

És gondolatim a „vadonban”

Ha jőnek, eljátszom velek,

Ábránd s szivarfüst közt; - azonban

Órámra-mimre ügyelek;

Szemeim a zöld szigetbe néznek,

Hol a vidám ifjú-öreg

Történetét a magyar észnek

Megírta - most már szendereg.

Nyugodjék!... méltóbb napi munkát

Nem végzett nála senki sem;

Sirjára, - mit most vadonunk ád,

E kis gyopár-szálat teszem.

S tétlen tovább bolyongok ismét,

Egyéb dolgom sincs, igaz a,

Mint várni nyugton a napestét

S elmenni csöndesen - haza.

El is megyek, tán nemsokára,

Hír-név, dicsőség nem maraszt;

Tudom, mit ér fagyos sugára,

Itt is megtanulhattam azt:

Nyerd bár világi életedben

Ég s föld minden koszoruit:

Neved csak az, mit e ligetben

Egy sirkő rád olvas: Fuit.