EPEDÉS.

Könyűben, esti fény,

Mezőmre mért ragyogsz?

Fáim bús éjjelén

Oh szellő, mért zokogsz?

Szántok, hogy itt ülök

S bú, fájdalom velem,

Hogy lyányka nem mosolyg

Szerelmet énnekem?

Ah lyányka nem mosolyg

Szerelmet énnekem,

S epedve, rózsaként

Elhervad életem.

Ki gyakran álmaim

Között enyelg velem,

Az égi szépet, ah

Sehol sem lelhetem.

Hol vagy te, lyányka, hol?

Kiért e szív hevűl;

Kit esdve kérek én

Hajnal s est fényibűl.

Jer, hozd el énnekem

A barna fürtöket,

Felhőtlen arcaid,

Mosolygó szép szemed.

E hárs alá ülünk,

Kéj s béke lesz velem,

Mosolygó szép szemed

Szerelmet int nekem;

S majd fáim éjjelén

A szellő nem zokog,

S reám az esti fény

Örömkönyben ragyog.