Epedő szerelem

Mind csak mese, mind csak mese,

Amit költőink énekelnek,

Dícséretére epedő,

Eszményi, tiszta szerelemnek.

Nem ég a legszebb láng soká,

Ha táplálékot nem találhat,

Bolond, ki cél nélkül csatáz,

Míg elfáradva összeroskad.

S ha már könyörgve porba hull

A föld ura - leány elébe,

Méltó, hogy keble édenét

Ez is legott megossza véle.

Kinek lelkéből már kihalt

Ez öntudatnak bűszkesége,

Nem érdemes, hogy férfiú,

Nem érdemes a lány kegyére.

S a lány szivében hogyha nincs

E szent törvénynek öntudatja,

Szeresse lánytársát, hisz azt

Eszményi tisztán imádhatja.

Csak most szeretlek még nagyon,

Mióta, lányka, már enyém vagy,

Minden csók, minden ölelés

Szivemre újabb láng gyanánt hat.