EPIGRAMM-FÉLÉK.

Mondják: kisebbedünk, fogyunk! Igaz-e? Nem

Sőt mind nagyságosak levénk nagy hirtelen.

Áhítom a kitüntetést, - dicséreten kapok,

S imé a sors büntet, hiút: dicsérnek a lapok!

Fel is vették, le is tették: - a bohózatból elég!

A szót, érzést, mint a köntöst, a lomtárak elnyelék,

Kinek nincs más, benne egy-két árva delnő fanyalog...

Nők istene, divat! nézz ránk, hadd maradjunk magyarok!

Hajdan labda s tekje volt játékszer; - már ma

A gyermek kezében az: regény és dráma.

Az, mi könnyű egynek, nehéz a másiknak, és viszont,

Benned az éhhalál, bennem a koldulás költ iszonyt.

Szem-bekötve tart vala éles szablyát s mérleget;

Amaz ugy van mostan is, - e kettőnek vége lett.

Ide, oda, mindenüvé adsz, - kezedből morzsa húll,

Innen, onnan, mindenünnen hálát lesel kamatúl;

Egy oltáron lobogtasd a szétszórt, apró lángokat,

S ne várj semmit, - és kedves lész áldozó és áldozat!

A kritika irt, nyes, tép, vág, - és buján nő, hajt a gaz,

Melyik szűli a másikat, - kérdés - ez-e, vagy amaz?