EPILÓGUS: EGY RÉGI VERS A PEGAZUSHOZ

Fakó lovam, fáradt lovam,

Hadd igazítom meg a nyerged,

S hol holt rózsák avarja van,

Járjuk be egyszer még a kertet.

Hej, jó világ volt hajdanán,

Nem laktunk a Sóhaj-tanyán,

S nem néztük búsan, hogyha pergett

Az éjbe szürke hó...

Gyi, vén fakó...

Mily búsak a tar rózsafák,

Fejfái ifjan holt tavasznak,

Lehervadt a bimbóvilág,

S a bíbor rózsák mind elasztak;

Csak száraz ág maradt nekem,

Belőlük hosszú éjeken

Egy-két bús láng-rózsát fakasztgat

Tüzem, a hamvadó...

Gyi, vén fakó...

Fakó lovam, fáradt lovam,

Kihalt a táj, mit tenni már most?

Az áldott csárda merre van,

Mely bús lovast és béna táltost

Jóval fogad, és nyugtot ád?

Előre, rokkant Rozinánt,

Elérjük majd a Néma Várost,

S behint a szürke hó...

Gyi, vén fakó...