Episztola Dutka Ákosnak

Hallgatsz, mivelhogy zajt vertek körötted

Öreg szívűek és idétlenek,

Kik nem látták az embert és a költőt

(És benned ember és költő oly egy)

A dalokat, amelyek finomak,

A sebeket, amelyek nem beszélnek.

Hallgatsz, mert a világ olyan zajos

S mert legszentebb melódiánk a Csend,

A szűzi Csend, amely mienk csupán,

Akiknek a szívében dalok élnek...

Be irigyellek, te nagy hallgató,

Be szép lehet a csended és magányod,

Melyet új világ álmát álmodó

Szép gyermeked boldog sírása ver föl

S a szerelem szent némasága tölt el.

Ez a magány és ez a csönd az áldott,

Ebből fakad az új harc és az új dal.

Mert lesz - ugye mi tudjuk? - lesz idő,

Mikor a magyar bánat és magyar dal

Erőre kap és marseillaise-be csap.

És gyermeked - akit csókoltatok -

Nem kénytelen hallgatni csak s szeretni,

De élni, merni fog! Addig szeressünk

És hallgassunk! Téged pedig ölellek,

Jó bort kívánok és robotok árán

Derűs vasárnapot... Már itt az ősz

S az őszi bánat a mi évadunk,

- Oly rokon az ősz és a magyar bánat -

S te is dalolni fogsz! (Oly szép az élet,

Még sok bús alkony vár, sok új öröm,

Oly szép az élet!) Ó dalolj nekünk!