Erdély [2]

Másfelé talán hideg lennék

és nem csókolna szerelem.

Itt nem alhatom éjji ágyon

mindig kerülök, mindig vágyom,

s a köveket is szeretem.

Itt mindenben van jelentőség,

itt beszélnek a hegycsucsok

ölén ezernyi szent ligetnek

füvek és bokrok mind zizegnek

patak cseveg és fa susog.

A pókháló is aranyból van

s puhán, finoman megkötöz:

itt maradsz, itt élsz mindörökké

itt porladsz némán szürke röggé

ha rád borul a ködös ősz.

Csudálatosan ragyogó föld

– Idegen ezt nem érti meg, –

Egyszer mosolyra sziporkáztat,

máskor ezreket könnyben áztat,

izzó és mégis szűz-hideg.

Csókoló szemmel nézek végig

a messzi havas hegyeken:

dalolok róluk halkan, lágyan

és simogató, örök vágyban

a köveket is szeretem.