Erdélyi március

Egy tizenötös szám. És március:

Az első tavasz-hónap közepe.

Kimondottam így egyszerűn,

Ne féljetek, ne féljen senkise.

Ne féljetek: nem tüzesednek át

Halk hangolás után a vers-sorok,

Nem temetni és nem lázítani,

Csupán figyelmeztetni akarok.

Oly csendben nő a versem, mint a fű,

Úgy duzzad, mint a rügy duzzad a fán:

Nem szavalok, - szavaltunk eleget,

- Nagyon sokat - március idusán.

Volt egy tanítóm akkor, - igazi,

Nagy nevelő, - gyökérig leható.

Ő mondta: csak úgy ünnep ez a nap,

Ha munkát s imát összefoglaló.

Magányos hangját zsivaj nyelte el. - -

Lavina dörgött. Most, - a kő alatt

Számunkra csak csendes növekedés:

Valóban: munka s imádság maradt.

De szárny kell munkához s imához is!

Szárny, mely röpít, s forrás, mely enyhet ad.

Tört szárny, beomlott kútfő: - mégis élet,

Mégis üdvösség az a régi nap.

Testvér, látod: én nem járok tilosban,

De te is hidd: nem tilalmas dolog

Megsimogatni otthon a fiókban

Egy poros, régi, kicsi szalagot.

Aztán - - menni a hétköznapok útján,

Császárnak megadni, mi az övé,

S maga részét minden hatalomnak, - -

De Istennek is, ami Istené.