Érdi erdő

Tizennégyéves voltam ezerkilencszázkettőben

Sovány kisfiú mint most Ferenc Gedeon a fiam

Zöldszemű és tűzbenégő szétálló fülekkel

Amik úgy hegyeződtek mint epekő szárnyak

Nyaralni Helén nénivel Érdre kerültem

Fiatal kis erdő volt ott mindjárt a ház tövében

Katlan mélyén akkoriban öblén egy Duna-kanyarnak

Régi török torony állt közelben a mezőn

Valamikor Hamzsabég volt a falucska neve

Mindez olyan regényes volt és furcsa egészben

Hallgató régi mező és az elhagyott erdő

Melyben heteken át nem láttam eleven embert

Enyém volt az egész s napjaim úgy teltek akkor

Könyvekkel és vajas zsömlével reggel lefutottam

Világoszöld és zsenge volt az egész ifjú liget

Mint azokon a szép halvány angol pasztelleken

Olyan nemesen szűzi és tejes és vajas és csendes

Járkáltam a fák közt mint valami dómban

Hónom alatt Heine szerelmi dalaival

Amikhez képek voltak Loreley és Kitty szerelme

S a kevlaari búcsú “gelobt sei’st du, Marie”

S a fák koronái közt repdeső zöld bogarával

Szórakozott macskaszememnek ringtam előre

S motyogtam szép magyar szavakat és rímeket

Negyven Heine-verset fordítottam így le magyarra

S ha megvolt egy félhangosan elmondtam a fiúknak

Csodálatos ünnep volt az hallani szóval

Hogy magyarul is muzsikál szavak örvénye mögött

Az a mély és idegen és félelmes messze varázs

...Keresztúton temetik

Ki megölte magát

Egy kék virág virul ott

A Golgotavirág...

Mondogattam magamban és haraptam a zsemlét

Aztán a tisztáson leheveredtem a jószagú fűbe

Érdes és reszelős levelén a fűnek suszterbogár tornászott

Zizegett a lomb fölöttem elfogyott a zsemle

Beírtam a verset keményfedelű barna füzetembe

S mentem a morzsákkal etetni fiókáimat

Ugyanis napokkal előbb egy törpe bokorban

Rigófészket fedeztem fel hat kicsi rigóval

Csillag alakban befelé összedugott buksi fejek

Mint kerek tollseprő aludt és pihegett az egész

S hogy elámultam mikor a neszre ahogy

Félretoltam az ágat mint valami gép

Drótonrángó szerkezet mind a hat pici fej

Hirtelen kinyílt és csipogott és tátogva úgy meredt

Becsukott vaksi szemek bársonybélésű torok

Rájöttem azt hitték rigómama az

Nagyon meghatott ez a naiv bizalom

A várakozó torkocskákat nem hagytam várni tehát

Két körmömből rigócsőrt formálva benyomtam

Mindegyik torkocskába egy pici morzsát

Slukkolták vígan s tátogtak újra utánna

Ez a merész trükköm nagyszerűen sikerült

Attólfogva ez volt rendes napi szokásom

Etetni a félrevezetett rigófiakat

Egészen a napig amit el akarok mesélni

Mint egyébként is érdekes és különös esetet

Reggel mint rendesen szaladtam le ligetembe

Magányos volt mint máskor mégis megálltam

Hökkenve mert olyan különös hangulat fogadott

Szinte félős volt és én nem értettem mi történt

Sétáltam s néha hátra fordultam szorongva

Mintha a fák közül leskelődne rám valaki

Most eszméltem rá hogy túlnagy a csönd

Az nyugtalanít nem hallani semmi zörejt

Semmi madárfütty dongó darázs a levegőben

Ébren van s mégis áll és fülel és dermed az erdő

Mint akit fenyegetnek vagy maga is fenyeget

Fülledt a légben egy néma várakozás

Talán csak a fülem káprázik biztattam magam

Mentem a fűben s nyomomban semmi se rezdült

Surranva nem röppent cipőm orráról a szöcske

Sütött a nap és mégis mintha éccaka volna

Úgy rejtegetett és titkolt valamit ez a völgy

“Erlkönig!” jutott eszembe hirtelen akkor

S kalapálni kezdett rendetlenül a szívem

S fordultam volna vissza - hopp! a fiókák

Villant át rajtam s mentem a bokor felé

Ám nyitva az ágakat ott csaknem felkiabáltam

Üresen és odvasan feketéllett a fészek

Üszkös romjaiként pici tűzhelynek a fában

Mind a hatot kiszedte tegnap este óta valami

Valaki nem lehetett csak én tudtam a bokrot

A fiókákat bizony elhordták az öregek

Csőrükbentartva egyenként szálltak halkan az éjben

Nem tudni hová nem tudni miért-miokból

Rejtették el jobb helyen pelyhes pereputtyuk

Álltam a bokor előtt elszontyolodottan

Mint kitől alattomosan visszaloptak valamit

Amit egyszer biztos rejtekhelyre helyezett

Talán az öregek megneszelték protektorságom

Kolduskölykök ostoba és gyanakvó szülei

Kik elrántják az éhes és mohószemű gyereket

Kinek csokoládét kínál a bársonyzekéjű úrifiú

Irigyen csakhogy egyiknek se legyen öröme

Sírni tudtam volna szégyenemben és haragomban

Leültem a bokor előtt átkulcsoltam a térdem

S néztem bánatosan a fűben magam elé

S ekkor kezdődött a rémes és furcsa kaland

Először azt hittem valami fényeshátú gyík

Villan a fű közt... aztán még egy... és onnan is egy...

És most már zizegett is... és messziről valami zúgott

Hosszan és tompán... és egyre több csillogó sikló

Csúszott a fűben villódzva csillogva felém...

Most közben riadtan s hátrálva felemelkedtem

S az út felől tompa dübörgés fogadott

S a villogó kis fejek szétterültek és összeszaladtak

És sziszegett és szörcsögött és halkan vihogott az egész

És zengett az erdő mélyéből idegen orgonahang

Jobbról és balról s előttem és mögöttem az erdő

Jajgatni kezdett és csuklani mint aki fullad

Reccsentek és pattantak gyökerükben a fák

Árvíz! kiáltottam ocsudva s már jutott eszembe

Este amit beszélt a paraszt aki hozta a csirkét

Hogy kilépett medréből a Duna fent áll a mezőn

S ha áttöri a hajóhíd felől azt a töltést

Félóra alatt elönti ám az egész ligetet

Usgye rohanni kezdtem ki az útra mögöttem a siklók

A tisztás felé akkor már nem lehetett

Sárga kavargó víztükör örvénylett a helyén

S az útra keresztbe amerre kifelé igyekeztem

Dörögve zuhant fák közül kétoldalt a vízesés

Fele se tréfa gyorsan le a cipőt meg a harisnyát

Fel kell jutni a dombra mielőtt nyakamig ér

Neki a csurgónak... két perc mulva derékig

Zihálva és zörögve gázolok és rohanok

Próbálok úszni kapaszkodni gyökerekbe

Sodor az ár magával mint ürgeporontyot

Nyelem a ronda sarat most odavág az örvény

Egy zsombékhoz kimászom csuromvizesen

Az erdőszélről hallom már kiabálnak

Néném magas hangon jajgatva a nevemet

Lejtőt érek végre fölfelé s kapaszkodva lihegve

Tíz perc mulva felbukkan mocskosan a fejem

Erdő szélén közel a házhoz ahol már keresnek

Visznek a konyhába tűz mellé be a teknőbe

Szárazbatenni s míg dideregve dicsekszem

Kalandommal egyszerre ámulva kiáltok

A rigók! a rigók! no mi az csavargó kölyke

Nénikém mit szólsz most értem a dolgot

Az öregek tudták amit ember nem tudott íme,

Te se tudtad hagytál erdőbe szaladni

Elvitték kölykeiket az árvíz elől!

Aznap este víz alatt állt a völgy fel a partig

Valaki ladikot szerzett telihold volt az égen

Csónakáztunk kanyarogva a fák közt

Soha ily rejtelmes különös este azóta

Velence volt nekem az erdő és bagdadi álom

És Atlantis amiről olvastam valahol

Az életre gondoltam ájult mámorban ami jön

Ezerkilencszázkettőben a század elején

Azt hittem így kezdődik most nékem az élet

Csodája sohanemsejtett esélye - most tudom

Így végződött számomra ezen a csodálatos estén

Számomra ki egy elmult század végére születtem

S meg nem értem már kánaánt a beteljesedést.