ERDŐ

Magos hegyek, szelíd erdők,

Pán Istennek sátora,

Hantos halmok, hives ernyők,

Diánának udvara!

Szüz nympháknak vig utczái!

Ugy tetszik, hogy újulok,

Dryadesek palotái,

Ha hozzátok járulok.

Itt a Hajnal gyengén festi

Az erdőknek tetejét,

Jön a Flóra és éleszti

A virágok mezejét.

Jön a harmat, alig várja,

Sylvanusnak völgyeit

Gyenge lábbal hogy megjárja,

És elhintse gyöngyeit.

Pan megfujja trombitáját

Echo néki válaszol,

Viszik szelek ily postáját:

Kelj fel, a ki aluszol.

Erre kiki meleg ágyát

Elfelejti, talpra kél,

Oda rugja nyoszolyáját,

És az egész erdő él.

Támad a nap uj sugárral,

Hegyet völgyet vidámit.

Közli magát fél világgal,

Szárnyas népben kedvet nyitt.

A madárkák megörülnek,

Ellepik az ágakat,

Him és nőstény öszveűlnek,

Énekelik álmakat.

Ásit Faunus és nyujtózik

Rut torháját kiveti,

Gubás testén vakaródzik,

Csufos álmát neveti.

Satyrusok napaeáknak

Szép jó regvelt mondanak;

Hizelkednek a nympháknak,

Mosdóvizet hordanak.

Feji Phyllis tejes nyájját,

És a völgynek vezeti,

Tityrus is ő csordáját

Gondos kézzel kergeti.

Együtt járják a berkeket,

Elbeszéllik kárakat,

Emlegetik szerelmeket,

És tegnapi tánczakat.

Siet Phoebus és szekerét

Másra bizza, ide tér;

Egen hagyja fényes székét,

Az erdőktül szállást kér.

Itt van huga személlyében,

Sétálja az utakat,

Arany puzdra van kezében,

Nyilazza a vadakat.

Fut a szarvas, vadkan iget,

Rókák féltik farkokat,

Sok a hajtó, zeng a liget,

Hull sok drága dám-falat.

Megpihenvén ebéd után,

Sereggel a vadász nép

Egy szép gyöngyvirágos utczán

Uj játékra öszve lép.

Itt van Daphnis, itt van Faunus,

Sok bozontos satyrus,

Sok sipossal jön Sylvanus,

Pásztorokkal Tityrus.

Látszanak sok friss napaeák,

Pásztorokat nézgetik,

Utánnak más gyenge nymphák

Kik magokat kelletik.

Elkeverve öszve kapnak,

Jól rángatják inakat,

Hol egymástul elszaladnak,

S magán ropják tánczakat.

A vig nymphák elbujkálnak,

Satyrusok keresik,

A kit bennek feltalálnak,

Tenyerekkel megszedik.

Dryadesek pásztorokkal

Himbáltatják magokat,

Szép virágos bokrétákkal,

Kifüzetvén azokat.

Satyrusok megverdődnek,

Tépik egymás szakállát,

Kis szarvakkal öklelődnek,

Hogy elnyerjék a pállyát.

Igy járják az erdő dolgát,

Ide semmi gond nem fér,

Itt találja nyugodalmát,

A kit bú és bánat vér.

Isten hozzád váras azért,

Bóldog a ki ide tér,

Mulatságért, vig óráért

Senki vámat itt nem kér.