ERDŐN

Nincs messze még! - Tán egy szavamra vár!

- Smaragdlevelek rezgő mélyiben

Halk fényeső. - Ejh, áruló köpeny!

Mért lesked ott? El van végezve már!

Szél zörren át. Futkos tétova nesz. - -

- Most mozdul!... Oh, korhadt fatörzs az ott!

Hát el bírt menni mégis, - itthagyott!

Fülembe cseng: "Utolsó szavad ez?" -

Szörnyű, - e sok fa hogy útamba áll!

Szeret, - szeret! Tudom, megbánta már,

Szeszélyem űzte el, s most nem talál.

Nem válhatunk mi így el! Oh - megyek!

- Már szétsimúlnak mind a levelek,

Az ösvény. - Csitt, ő az! Hunyt szemmel áll,

Az arca ónszínű, mint a halál...

- Most várok még! - néznem kell; hogy remeg!...