ERDŐSZÉL

Itt valaha Mátyás király

Nézhette az estéli táj

Kék fényében a megbuvó vad

Nyomán felrebbenő rigókat.

Azóta, hogy leáldozott

Az a nap, itt mi változott?

A szikla omlott pár vonalnyit,

S a gyom, amely virít, meg elnyit,

A dercefű s a fecskefű,

Melyhez a kóbor kecske hű,

Most is csak úgy hullatja sorra

Laza szirmát az úti porra,

Mint sok száz éve már, örök

Közönnyel, mindegy, hogy török

Csatákon elhullt janicsárra

Vagy májusittas ifju párra -

És az Idő, a vén gyalú,

Csöndben munkál a rőt falú

Sziklákon, és az alkonyatban

Nem bánja, mily forgácsa pattan:

Dicső királyok hullnak-e,

Csaták és csókok múlnak-e,

Vagy annyi az Élet kalandja,

Amennyi a csöpp sárga hangya

Futása a naptól meleg

Kövön, melyet míg figyelek,

A gyom közt, mely virít meg elnyit,

Fejem lehajlik pár vonalnyit

A föld felé, a rög felé,

A biztos, biztos sír elé,

S vállamra végtelen alázat

Épít nagy, csöndes csigaházat.