Érzékenységeim egy kedves atyámfiának időnek előtte történt halálán

Vond be, szomoruság, fátyollal lantomat

Hogy sirathassam meg bátyám s barátomat,

Kit végezéseknek mostoha rendei

S halandóságunknak örök törvényei

Élete tavasza virágzó korában

Az elenyészésnek zártok homályában.

Illy hamar tünnek el Hibla virágai,

Kiket ápolgattak Gráciák ujjai,

Midőn a nap érvén egünk közepére,

Lankasztó sugárit küldi mezejére.

Illy gyorsan múlik el erdők ékessége,

Mellyet a tavasznak szült gyönyörüsége,

Ha az ősz ráküldi süvöltő szeleit,

Mellyek leszaggassák halvány leveleit.

Szomoru törvénnye a nagy természetnek,

S egy föld golyóbicsán tévelgő nemzetnek,

Ezt is te irtad fel nem levők számában,

Kit most sohajtásim követnek sirjában.

Bátyám! nem vagy többé! nem látnak szemeim!

Hasztalan kivánnak ölelni kezeim!...

Csak néha, ha az éj bus csendességében

Elmult napjaimat olvasom rendében,

S a szomoru holdnak bágyodtt világára

Könyves szemmel nézek haldokló lángjára,

Akkor hallok szomszéd toronyban huhogni,

S egy fejér árnyékot mellettem suhogni,

Ó tudom, hogy tied! - Te jősz barátodhoz,

Hogy felszedd könyveit s vigyed koporsódhoz;

Oda, hol életünk lehullnak jármai,

S megszünnek sebesült szivünknek jajjai;

Hol hiv barátinknak nemes könyveiből

Ciprus nől testünknek hideg tetemiből.

Nagy éj - hosszu álom! - most nyugodalmadban

Altatod bátyámot bus birodalmadban!

Hol van most erkölcsin nőtt gyönyörüségünk,

Hol annyit igérő hamis reménségünk?

Megcsalt! - a temető fonnyasztó szelei

Fujtak, s elbágyodtak rózsáink szinei,

Mellyek már az érdem illatos kertyéből

Reánk mosologtak bimbók rejtekéből!

Igy sohajt a szegény lakos kunyhójában,

Ki jutalmát várta terhes munkájában,

Midőn a szélvésznek kietlen árjai

Pusztittyák telekét, s usznak kalászai.

Ti, kik e nagy világ gyászos piacára

Tettétek életét, hitetlen karjára,

Érdemes aggottak, hallom nyögésteket,

Hallom sohajtozni sebhedt sziveteket!

Igaz helyét lelte fájdalom nálotok,

Elfonnyadt a virág, amelyre vártatok!

Elmegyek veletek idétlen sirjához,

Hogy közelithessek boldog árnyékához,

Melly az igaz erkölcs gyönyörü fényében

Lebeg temetőnek bus kerittésében.

Ó szerencsés ifju, ki annyi sohajtást

Érdemelsz, s még annyi könyveket és áldást,

Nyugodjál békével! - s ha eltüntél tőlünk,

Sirod tulsó részén emlékezz felőlünk!

Éngem még életem egy-két esztendeje

Biztat; ó azután boldogok mezeje

Leszen lakóhellyem, hol téged, barátom,

S véled több pajtásim, reménlem, meglátom!