ÉS MOST E VERS...

És most e vers, ím, neked szóljon!

Mint két szoros kar, rádfonódjon

a rím.

Te rózsáshúsu drága párna,

bennem holtan is csak rád várna

a hím.

Szerettelek s most is szeretlek!

S párolgó virágágy: bevetlek

sürűn,

elfáradt, meddő magjaimmal.

S köti tagjaid tagjaimmal

a bűn.

Mert bűn az, amit mi csinálunk:

a vágy: a vágynak vágya nálunk

csupán.

A vágy már fekszik bennünk holtan,

s meghalunk, egymást kiraboltan,

egymás után...