ESKET AZ ŐSZ

Vörhenyes levele az ezüsthársnak

gesztenyehajadba hull.

Kiszikkadt, porló burgonyaföldek,

meddően alvók, elavult zöldek,

sírnak a hársakon túl.

Szüreti illatok sejtelme táncol,

útjára indul az est.

Fanyarul rálép a szőlőhegyekre

s hozzánk dalolva, bús ütemekre

búg a sok szőlőgerezd.

Részegen fúj a szél. A hajad bomlik.

Trillázva ring a csipőd.

Szomorún járunk s zokogva siratjuk

ezt a szép szüretidőt.

Álmokat élesztünk, csókokat gyilkolunk;

november gyásza tetőz.

Szüretek fekete átkai ülnek

fejedre s fejemre. Sípolnak, fütyülnek:

most esket minket az ősz!