Esőcseppek

Sötét, altató őszi délután

az álmaimat kutatom:

jácintvirágú, babérkoszorús

álomarc után rovom az utat

tündérországban – csendesen.

Sötét, altató őszi délután

eső kopog az ablakon –

zöldposztójú kis íróasztalomnál

mélára-lankadt, zsongó fejjel

hallgatom.

Sötét, altató őszi délután

az ablak szolgál képkeretnek:

a lejtős, sima sürgönydróton

egymásután simulnak, kúsznak

a parányi kis esőcseppek.

Sötét, altató őszi délután

futnak a dróton végesvégig,

ezer esőcsepp, ezer árva

és együtt hullnak le a sárba,

amikor egymást utolérik.

Sötét, altató őszi délután

sürgönytvivő drót-utakon,

tündérországban, zengő réten

az álmaimat kutatom –

s nem hullok le, míg el nem érem.