Esők után

Esők után, melyek borúba vonták

A házakat és lelkeket,

Ha nap derül nyugatnak horizontján,

Oly csodálatosak a fellegek:

Aranyban égnek és bíborban égnek

S az alkonyatba hulló messzeségek

Úgy tündökölnek túlvilági szépen,

Hogy szinte fáj a ragyogó azúr.

Az életem most épp így alkonyul:

Minden borúján túl fények remegnek

S mit gyász és vád ezer esője vert meg,

A lelkem, mint dómok arany keresztje,

Úgy néz a földre, a nagy cinteremre.