Est deus in nobis!

Nyakig vagyok már bent a verselésben.

Segítség, nyomda! Mindjárt megfulok.

Szivem szorul, mikéntha volna présben,

S a rím-had benne már alig szuszog.

Az átkokat, panaszt rakásra hordom,

Csak úgy bámulják szenvedélyemet.

Szerkesztő úr, zsení vagyok, ha mondom!

Ugy-e megcsillagozza versemet?...

Nem czimborázom én e buta korral,

Harag és gúny hatalmas énekem.

Kaczér pillantást váltok a nyomorral

(Hanem azért a pénzt meg nem vetem).

Az őrjöngés nálam nem puszta bon-ton,

Minőt a finnyás publikum szeret.

Szerkesztő úr, zsení vagyok, ha mondom!

Ugy-e megcsillagozza versemet?...

Azt hiszi, technikám még nincs megérve,

S nincs benne eszme, vágy, ambiczió?

Vagy még nem fogható rudas szekérbe,

Mert szeleburdi, pajkos a csikó?

S ne higyje, hogy nincsen miről dalolnom,

Koplaltam én s lumpoltam eleget.

Szerkesztő úr, zsení vagyok, ha mondom!

Ugy-e megcsillagozza versemet?...

S szó a mi szó, poétának születtem.

Ezt maga is be fogja vallani.

A bölcseséget nagy kanállal ettem,

Á la... nem mondom meg... találja ki!

A kritikusra is van már dorongom;

Nem tűrök én mást, csak dicséretet.

S bizony a szerkesztőket is lehordom,

Ha meg nem csillagozzák versemet!