Est-harang

Ha a halálban nincsen semmi;

Ha abban nincs idő, jövendő:

A sírlakó nem tudja, mennyi

Ezer vagy milliom esztendő...

Talán, talán... de hajh, úgy tetszik,

Időnek lenni kellett mindég.

És ha igen, hol voltam eddig?

Hisz maga a mult egy öröklét!

S egyszer se ebben, valaha, én?

Ha az időben nincsen kezdet,

A hangya elme, pillanatlény

Egy öröklétre emlékezhet?

E szüntelen keveredésben

Ne ismétlődnék soha semmi?

Sorskeréknek, ha vége nincsen

Egy száma többször nem jöhet ki?

Igen, ha a mérhetlen űrben

Határa volna az anyagnak!

De tér, idő egyként végetlen,

Egymáson ők ki nem foghatnak...

A végtelenség oceánja

Soha ki nem fogy az anyagból.

Idő garatra egyre hányja

A habarékot más-más habból...

...Bus, őszi este, istent keresve

Mardosva bősz gondolatoktul,

Amint bolyongok kétségbeesve,

A nagy öreg harang megkondul.

Vízben fuldokló a szalmaszálhoz

Ha már sehol menekvést nem lát:

Kapkodok én is már fűhöz-fához,

Hogy hátha kételyemre írt ád.

Mint óriási kővé vált hárfa,

Ugy átrezeg, úgy zöng a templom.

Izzó fejemmel hideg falára

Hajolva, mélán hallgatózom.

De mint üres, száraz kagylóban,

Mit kivetett a hullám régen,

Amit a tenger súg-búg halkan,

Csak aeolhang, megérthetetlen:

Az ég se válaszol kértemre.

Egy hang, olyan bús, mint a többi,

Csak hajtogatja, hörgi egyre:

“Semmit se tudni, mit se tudni.”

Nem kell, vagy nem lehet? hogy értsem?

Földről vagy égből e sugallat?

Vád vagy panasz? Hiába kérdem.

Azzal felel, hogy ép elhallgat.

De a lélekharang ijedve

Csendül s a kétkedőket inti

Sürgetve, buzgón, lelkendezve:

“Mindent elhinni, mindent hinni.”

...Hát hasztalan, hiába minden!

Léted, világod titka zárva.

Magadra vagy hagyatva itten,

Kitett lelenc, apátlan árva.

Szülőd előled elrejtőzik.

Szégyenli tán magát miattad?

Vagy ebbe tán az intés rejlik:

Légy ura, istene magadnak.

A feneketlen sötétségbe

Tudj beugorni készen, bátran.

Ha ő csodás az öröklétben,

Légy nagyszerű te a halálban...!

Szeresd a szépet, élj a jónak

Nem gyáva, babonás vakhitből,

De mert te igy tetszel magadnak,

Ez a te fönségedhöz illő...

...Kifáradt, gyarló, véges elme!

Ha nem leled az örök titkot,

Fogadd el ezt, nyugodj meg benne,

Hogy ez a szebb, ez a neked jobb.

Bűvös, csodás, hős szemeinkben

A romboló lángész a sátán,

De a teremtő, áldó isten

Magának is jobb, boldogabb tán...