Este az alföldön

Az alkony kéken hamvazó ködében

Most térnek nyugovóra mind a házak,

A csöndbe bámulnak komoly fehéren

S tetőiket lehúzza az alázat.

Az ablakok kis, vaksi fénnyel égnek,

Öreg parasztok néznek így az éjbe

És lecsukódnak jó korán e fények

S virraszt tovább az udvar jegenyéje.

Mint régi csősz, dúdolgat egymagában

S a csillagokba nyújtózik didergőn,

Alatta boldogabb a tyúkok álma

S ha elszundít, hát ő is egy az erdőn.

Az országút elindul bandukolva

Az éjszakában, tornyokat keresve,

Fáradt utast és aranypénzt a porba

S egyszer csak eltűnik a végtelenbe.