ESTI HARANGJÁTÉK

Ó, bús toronyban esti harangjáték,

Lelkem grádicsán bánat lépeget:

Megy a toronyba, vén harangozó,

Megzengetni a halk emlékeket.

S tünődöm: ez a játék mire jó?

Elalvó város már a lomha Én,

Ezüst harangokkal a régi bánat

Miért harangoz hát az est ködén?

A mikrokozmosz őrá nem figyel,

A mikrokozmosz egykedvű és fáradt,

Síró asszonyok s árva proletárok,

Vágyak s gondok, szegények, aludnának.

Múlthoz, emlékhez nékik mi közük?

Mit akar e halk, bolond muzsika?...

Csönd, csönd! - hiszen rohanva jő a hajnal,

Harc, fogcsikorgatás és új soha.

De harangoz a bánat és az alvók

Az éji hangra fel-felijjedeznek,

Tán ég a város? tán a föld alatt

Távol földrengés bús morajja reszket?

S a legbúsabbnak a szívébe vág:

Jaj, istenem, tán nem is lesz már holnap,

És most kongat a vén harangozó

Búcsúszót nékem, halavány halottnak?